Hírek
2016. Március 17. 09:00, csütörtök | Helyi
25 éve helyezték végső nyughelyére Mészáros Lázár hamvait
Mészáros Lázár, bajai származású hadügyminiszter hamvait 25 éve helyezték el végső nyughelyére, a Szent Rókus-kápolnában. Erre az eseményre emlékeztek ma.
A Honvédelmi Minisztérium és Baja Város Önkormányzata, Mészáros Lázár hamvai hazahozatalának 25. évfordulója alkalmából, ünnepélyes megemlékezést rendezett március 17-én.
Mészáros Lázár, bajai származú honvédaltábornagy, az első felelős magyar kormány hadügyminisztere, az 1848-as szabadságharcot követő években emigrált és egészen haláláig külföldön élt. Végrendeletében kijelentette, hogy mindaddig, amíg idegen hatalom hadserege állomásozik az országban, nem hajlandó visszatérni. Hamvait 1991 március 15-én helyezték végső nyughelyére, a bajai Szent Rókus-kápolnában.

A csütörtök délelőtti rendezvény ünnepi szent misével vette kezdetét a kápolnában, amelyen közreműködött Binszki József, a bajai Belvárosi Plébánia plébánosa és Takács Tamás alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség tábori lelkésze. Ezt követően a volt hadügyminiszter sírjának koszorúzására került sor. A síremlék előtt Magyarország honvédelmi minisztere, Dr. Simicskó István, Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője, illetve a város polgármestere, Fercsák Róbert is tiszteletét fejezte ki egy-egy koszorúval.

A koszorúzást követően a résztvevők, a Magyar Honvédség Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekarral és lovas kísérettel, a Vörösmarty-térre vonult, ahol a megemlékezést Mészáros Lázár, egy éve felavatott szobránál folytatták. Dr. Simicskó István méltató szavait követően a Szent László ÁMK óvodásai tartottak rövid verses, táncos előadást.
Az eseményt, a Bajai Városháza dísztermében, ez alkalomból megrendezett konferencia zárta.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.












