Hírek
2017. Június 27. 13:20, kedd |
Életmód
Forrás: mti
70 százalékkal kellene csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást
Mika János éghajlatkutató szerint nagyon kedvező folyamat indult el 2014-ben, megállt a szén-dioxid-kibocsátás növekedése, de ez is \"60-80 százalékkal több, mint amennyit a természet fel tud dolgozni\".
Ezért vissza kell fogni a kibocsátást 70 százalékkal ahhoz, hogy a szén-dioxid-koncentráció állandóvá váljon.
Az éghajlatkutató az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta: a levegő hőmérséklete gyorsuló ütemben nő 2014 óta, ezt megelőzően 12 évig lassan, "éppen hogy mérhetően" nőtt, az óceán melegedett gyorsabban.
Hangsúlyozta: a jelenlegi geofizikai ismeretek alapján a felmelegedésnek nem szabad elérnie a három fokot, abban az esetben ugyanis vissza nem fordítható folyamatok következhetnek be, amit meg kell akadályozni. Például ha a Déli-sark jégtakarójának víz alatti része megolvad, öt méter tengerszint-emelkedés következne be - mondta.
A 2015-ös párizsi megállapodás megerősíti azt a célt, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak másfél fokos legyen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód
A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.
2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak
2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód
Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.
