Hírek
2016. Május 18. 07:47, szerda |
Belföld
Forrás: mti
A vasárnapi bérpótlékról és a cafeteria változásáról is tárgyalt a VKF

A 2017-es költségvetés, a jövő évi adótörvény-módosítások, a vasárnapi bérpótlék és a cafeteria is téma volt kedden a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF),
amelyet a mostani találkozót megelőzően 2012 decemberében tartottak meg utoljára.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ülést követően a közmédiának elmondta: olyan fontos kérdések kerültek napirendre, mint az otthonteremtés, a közfoglalkoztatás, a kedvezmények megtartása vagy módosítása, a cafeteria rendszer változása.
A Munka törvénykönyve esetében az érdekképviseletek jelezték, hajlandóak megállapodni egymással, és jogszabály-módosításokat kezdeményezni. A miniszter emlékeztetett: az új Munka törvénykönyve elfogadásakor azt ígérték, meghatározott idő elteltével lehetőség lesz a törvény felülvizsgálatára. Részben ez történik meg a fórumon - tette hozzá.
A miniszter legfontosabbnak nevezve a foglalkoztatást könnyítő és segítő módosításokat emelte ki. Elmondta: mindkét oldal arra törekszik, hogy minél könnyebben és egyszerűbben lehessen foglalkoztatni a munkavállalókat, utóbbiak pedig szeretnék, hogy egyfajta biztonság vegye körül a foglalkoztatást, és lehetőség szerint olyan feltételek legyenek, amelyek garantálják a munkavállaló hosszú távú foglalkoztatását. Varga Mihály szerint erre a mostani körülmények között nagyon nehéz garanciát adni, de meg kell találni azokat a közös pontokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a Munka törvénykönyve egyfajta védelmet is adjon.
A legnagyobb vitát a vasárnapi bérpótlék váltotta ki. A vita alapvetően a munkaadói és a munkavállalói oldal között zajlott, volt olyan felvetés - elsősorban a munkaadói oldalról -, hogy a pótlék mértéke maradjon 50 százalék, a munkavállalók pedig a pótlék emelését javasolták. Abban bízunk, meg tud állapodni a két oldal, a megállapodást a kormány jó szívvel tudná elfogadni és támogatni - mondta a miniszter.
Varga Mihály a VKF tagjait tájékoztatta arról is, hogy szeretnék készpénzesíteni a cafeteria egy részét. A közszférában most átlagosan 200 ezer forint körüli a cafeteria mértéke, ennek a fele az elképzelés szerint lehetne készpénz, a másik fele maradna a SZÉP kártyán. A partnerek ezt részben támogatták, részben bővítenék, mert szeretnék, ha az öngondoskodásnak valamilyen feltétele, lehetősége megmaradna a cafeteria-felhasználásban. Egyeztettek olyan technikai kérdésekről is, hogy miként lehet ezt a fajta megoldást a magánszférára is kiterjeszteni. Ott ugyanis jóval magasabb cafeteria összegek is vannak, és 400-500 ezer forintos juttatásnál nem mindegy, hogy a készpénzes arány mekkora lesz majd a jövőben - jelezte Varga Mihály.
A minimálbér témájában abban maradtak a partnerek, hogy elindítják azt a monitoring bizottsági üléssorozatot, amelynek végén a munkaadói és a munkavállalói oldal remélhetőleg meg tud majd állapodni a 2017-es minimálbérről.
A vitás kérdésekről tovább egyeztetnek a VKF tagjai, két héten belül tartanak még egy olyan ülést, amelyen a legfontosabb adózási és a Munka törvénykönyvét érintő kérdésekben megpróbálják a vitákat lezárni és döntéseket hozni.
A miniszter tájékoztatása szerint mindenki örömmel fogadta az alapvető élelmiszerek adójának csökkentését. Támogatták a partnerek azt is, hogy ez egészüljön ki az éttermi áfa és az internetszolgáltatás áfájának csökkentésével. Mindenki támogatta továbbá, hogy az otthonteremtési program lehetőség szerint bővüljön, szélesedjen. Nézetazonosság volt abban, hogy az adótörvények módosításával a kis- és középvállalkozókon és a gyermeket nevelő családok terhein kell könnyíteni - ismertette a miniszter.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.