Hírek
2012. Július 29. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Augusztus elsején kezdődik a Fehérvári Zenei Napok

Augusztus elsején kezdődik a Fehérvári Zenei Napok (FeZeN), amely az idén nulladik nappal, valamint a megszokott heavy metal és rockzene mellett dzsesszel és elektronikus zenével várja a látogatókat.
A 16. alkalommal megrendezendő fesztivál az eddigi három helyett négynapos lesz. Korábban Kovács Antal főszervező elmondta, hogy a nulladik napon a "rock and roll mellé kultúrprogram is kerül", amelynek keretében fellép Al Di Meola, valamint a hazai dzsesszélet néhány kiválósága.
A több alkalommal a világ legjobb dzsesszgitárosának megválasztott zenészt többek között magyar dobosa, Kaszás Péter kíséri. Di Meola először játszik Székesfehérváron, csakúgy, mint a fesztiválon szintén "újonc" Vörös Janka Group vagy Harcsa Veronika és kvartettje, valamint Gyémánt Bálint. Augusztus elsején rajtuk kívül színpadra lép még a Budapest Bár, valamint Ferenci György és a Rackajam.
A rendezvény másik újdonsága az elektronikus zene megjelenése a kínálatban. A fesztivál idején két helyszínen várják a műfaj kedvelőit, ahol zenél többek között Julia Carpenter, Antonyo, a Karmatronic, a Cooky & MGee, a Wondawulf, Dublic és Infragandhi is. A záró napon, augusztus 4-én Chicane és Nick Warren pörgeti a lemezeket és jelen lesz a belga Jimmy Van M is. A hazai "elektro élvonalat" képviseli majd Ludmilla, Palotai, Cadik, Dandy, Jámbor, Dr Hoffman, Calman és Manic N.
A klasszikus heavy metal és rockzene továbbra is a középpontban lesz a székesfehérvári MÁV-pályán és a FeZeN Klubban. Az első napon az amerikai Machine Head és a Testament lép fel, amelyek a trash metál élvonalát képviselik, csakúgy, mint a brazil Sepultura vagy a német Kreator.
A hazai zenekarok közül is sokan koncerteznek: színpadra lép mások mellett Péterfy Bori & a Love Band, a 30Y, a Cadaveres, a Kalapács, a Lord, az Akela, az Edda, a Heaven Streeet Seven, a Moby Dick, a Magashegyi Underground, a Pokolgép, a Vad Fruttik, a Carbonfools, az Ossian és a Tűzmadár is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.