Hírek
2020. Augusztus 06. 07:17, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Az egészségi állapotot is figyelembe kell venni az elhízottság megállapításánál
Az új kanadai irányelvek szerint nemcsak a testsúlyt, hanem az egészségi állapotot is figyelembe kell vennie az orvosnak, mielőtt a pácienst elhízottnak ítéli - számolt be róla a BBC hírportálja.
A kanadai orvosok társaságának lapjában (Canadian Medical Association Journal) frissen megjelent irányelvekben azt is tanácsolják, hogy a diétán és a testmozgáson túl összpontosítsanak a hízás okaira és válasszanak holisztikus megközelítést, vagyis az emberi egészség teljességéből induljanak ki a gyógyításban. Felhívták a figyelmet arra, hogy súlyuk miatt nem lenne szabad megbélyegezni az egészségügyi ellátórendszerhez fordulókat.
"Az elhízásról uralkodó közvélekedés feltételezi a személyes felelőtlenséget és az akaraterő hiányát, az elhízással élőket vádolja állapotukért és megszégyeníti őket" - olvasható az irányelvekben, amelyeket elsősorban a háziorvosoknak készítettek.
Ximena Ramos-Salas, a dokumentum egyik szerzője, az Obesity Canada kutatási igazgatója elmondta, eredményeik azt mutatják, hogy sok orvos diszkriminálja az elhízottakat, ami súlyuktól függetlenül rosszabb egészségi kilátásokkal járhat.
Az elmúlt három évtizedben megháromszorozódott az elhízottak aránya Kanadában, a statisztikák szerint körülbelül négyből egy lakos elhízott. A kezelésük irányelvein 2006 óta nem változtattak.
Noha a friss irányelvek továbbra is ajánlják a testtömegindex és a derékkörfogat használatát a diagnózis felállításánál, elismerik ezek korlátait és arra szólítják fel az orvosokat, nagyobb figyelmet szenteljenek annak, hogy a túlsúly milyen hatással van a páciens egészségére.
Kicsi, nagyjából 3-5 százalékos fogyás már az egészségi állapot javulásához vezethet, és az elhízott ember "legjobb súlya" nem feltétlenül a BMI szerinti ideális súly - áll az irányelvekben, amelyekben azt is hangsúlyozzák, hogy az elhízás összetett probléma, amely élethosszig tartó kezelést és figyelmet igényel.
"Hosszú időn át életmódbeli döntésekkel kapcsoltuk össze az elhízást, ez sok megszégyenítéssel járt. Az elhízással élőknek ugyanolyan támogatást kell adni, mint minden más krónikus betegnek" - tette hozzá Ramos-Salas.
Az egyszerű, "egyen kevesebbet, mozogjon többet" tanács helyett pszichoterápiát, gyógyszert és sebészeti megoldást is ajánlaniuk kell a kezelőorvosoknak.
"A fogyókúrák nem működnek" - hangsúlyozta, hivatkozva számos tanulmányra, amelyek szerint a legtöbben, akik diétát követve lefogytak, újra meghíztak.
Az orvosoknak a páciensek egészségét érintő célokra kell összpontosítaniuk ahelyett, hogy arra intenék őket, fogyasszanak kevesebb kalóriát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód
A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.
2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak
2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód
Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.
