Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Február 22. 16:36, szerda | Életmód
Forrás: mti

Az élelmiszertermelésünk egyötöde a kukában köt ki

Az élelmiszertermelésünk egyötöde a kukában köt ki

A világ élelmiszertermelésének mintegy 20 százaléka vész kárba amiatt, hogy az emberek a szükségesnél többet fogyasztanak, és mert az élelmiszerek egy része a szemétbe kerül, állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

A szükségleteiknél mintegy 10 százalékkal több élelmiszert fogyasztanak az emberek, miközben a megvásárolt élelmiszerek majdnem kilenc százalékát hagyják megromlani, vagy kidobják - derítette ki az Edinburghi Egyetem szakemberei által vezetett nemzetközi kutatócsoport, amely a globális élelmezési rendszer tíz szakaszát, köztük az élelmiszertermelést és -fogyasztást tanulmányozta, hogy számszerűsítsék a károkat.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatait felhasználva mutatták ki, hogy jóval több élelmiszer vész kárba a rendszerben, mint korábban feltételezték.

A világon előállított 2,1 milliárd tonna termés mintegy fele vész kárba a túlfogyasztás, a szemétbe dobás és a nem hatékony termelési folyamatok miatt. A legkevésbé hatékony folyamat a haszonállattartásból származó termékek előállítása, ami 78 százalékos, vagyis 840 millió tonna veszteséggel jár. Mintegy 1,08 milliárd tonna betakarított terményt használnak fel 240 millió tonna ehető állati termék, köztük hús, tej és tojás előállítására - állapították meg az Agricultural Systems folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Csupán a rendszer ezen stádiuma a betakarított terményveszteség mintegy 40 százalékát jelenti - írták a kutatók, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a növekvő kereslet az egyes élelmiszerekre, különösen a hús- és tejtermékekre csökkenti az élelmezési rendszer hatékonyságát, és megnehezíti a világ növekvő népességének fenntartható élelmezését.

Ezen kereslet kielégítése környezeti károkat okozhat az üvegházhatású gázok kibocsátásnak növekedése miatt, csökkenti a vízkészleteket és a biodiverzitás elvesztését eredményezheti.

A szakemberek szerint a folyamat megfordítható lenne, ha az emberek kevesebb állati terméket ennének, csökkentenék az élelmiszerhulladékot és nem fogyasztanának többet táplálkozási szükségleteiknél.

Az élelmezési biztonságot erősítené és segítene elkerülni a környezeti károkat a globális élelmezési rendszer veszteségeinek csökkenése. Eddig nem tudtuk, miként hat a rendszerre a túlfogyasztás, amely nemcsak az egészségre, hanem a környezetre is káros - idézte Peter Alexandert, az Edinburghi Egyetem kutatóját a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Címkék: élelmiszer, kuka, szemét

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.

2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód

A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.

2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak

2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód

Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket

Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.