Hírek
2012. Február 29. 14:05, szerda |
Belföld
Forrás: mno.hu / MTI
Az MSZP szerint nem hibáztatható a Mal

Elsősorban a tulajdonosok, másodsorban a hatóságok a felelősek a Kolontáron 2010 októberében bekövetkezett katasztrófa miatt.
Ismertette a katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó vizsgálóbizottság jelentését a jobbikos elnök, Kepli Lajos. A testület megállapításaival a kormány és a Fidesz képviselője is egyetértett.
A jelentést és a határozati javaslatot bemutató Kepli Lajos úgy fogalmazott, hogy hibák láncolata és egy felelőtlen, hanyag, nemtörődöm tulajdonosi szemlélet okozta a katasztrófát.
Az előzményeket ismertető politikus elmondta, hogy 2010. október 4-én a Mal Zrt. ajkai timföldgyárának kolontári vörösiszap-tározójában az egyik kazetta fala átszakadt és körülbelül egymillió köbméternyi lúgos folyadék és félmillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki. Hozzátette, hogy a gátszakadás pillanatában kiömlő folyadék intenzitása megközelítette a Duna vízhozamáét. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Torna patakban 13-as körüli pH-értéket mértek, tehát az anyag lúgossága valószínűleg ennél is magasabb volt.
Az ipari katasztrófa elsődlegesen és döntően a Mal Zrt. üzleti tevékenységével összefüggésben, a cég felelősségi körében következett be – jelentette ki a bizottsági jelentés alapján. Hangsúlyozta, hogy egy, az emberi tevékenység nyomán bekövetkező ipari katasztrófáról van szó.
A politikus kiemelte, hogy ezeket a létesítményeket senki nem engedélyezte statikai szempontból. Hangsúlyozta, hogy az eljárás a nyolcvanas években megkezdődött, de aztán felfüggesztették és azóta sem fejezték be. Véleménye szerint habár ez a katasztrófa bekövetkeztének egyik legsúlyosabb oka, ez nem mentesíti a tulajdonosokat a felelősség alól.
Végül az előző kormányok felelősségére is kitért, mert korábban nem ültettek át olyan uniós irányelveket, amelyekkel megakadályozható lett volna a katasztrófa. Ennek kapcsán elmondta, hogy egy szerencsétlen megfogalmazás miatt ezek a létesítmények nem kerültek a bányakapitányságok hatáskörébe. Hozzátette, hogy a tározót nem minősítették veszélyes üzemnek sem, ezért a katasztrófavédelmi hatóság sem ellenőrizhette azt.
A kormány egyetért a jelentés legfontosabb meghatározásaival
Tállai András belügyi államtitkár felszólalásában közölte, a kormány egyetért a vizsgálóbizottság legfontosabb megállapításaival. A kabinet képviselője ugyanakkor megjegyezte, a testület egyes megállapításait hibásnak tartják, így például azt, hogy a tárolókazettákban eltérő összetételű salakanyagokat tároltak volna, illetve azt, hogy a katasztrófavédelem nem rendelkezett megfelelő védelmi tervvel. Tállai András rövid felszólalása végén annak a reményének adott hangot, hogy az Országgyűlés egy politikamentes vita után lehetővé teheti, hogy soha többet ne fordulhasson elő hasonló katasztrófa.
Aradszki András (KDNP) ismertette: a bizottság 18 ülést tartott, ezeken meghallgatta a Mal Zrt. döntéshozóit és munkavállalóit, a hatóságok képviselőit, és számos szakértői véleményt is megismert. A kormánypárti politikus a felelősség kapcsán kiemelte: a bizottságnak igenis feladata volt azt vizsgálni, hogy milyen szabályozási hiányosságok vagy eljárási hibák vezettek a katasztrófához. Hozzátette: a Mal Zrt. kijátszotta a vörösiszap minősítésének hiányosságait, vagyis „kijátszotta a rendszer adta lehetőségeket”, de ezzel csak nőtt a felelőssége, hiszen nehezítette a katasztrófa „pontos okainak feltárását” – mondta Aradszki András.
Kovács Tibor, az MSZP egyik vezérszónoka hangsúlyozta: az MSZP nem ért egyet azzal, hogy a Mal Zrt. felelőssége megállapítható, és sajnálatosnak nevezte, hogy a testület nem vizsgálhatta a katasztrófát követő kormányzati lépéseket.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.