Hírek
2024. Május 07. 14:10, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.
"Úgy érzem, továbbra is jó erőben vagyok. Talán a mostani szezonban is volt egy-két olyan mérkőzés, ahol segíteni tudtam a csapaton. Amíg segíteni tudok a klubnak, valamint élvezem a játékot, addig csinálom. Jelenleg a sok közül egy statisztika foglalkoztat, Varga László, régi játékosunk, jelenlegi masszőrünk a klub legidősebb gólszerzője, és ezt szeretném megdönteni" - idézte a 25-szörös válogatott játékost a klub honlapja. Varga 38 évesen, egy hónaposan és huszonkilenc naposan szerzett gólt 2006. október 28-án a Sopron elleni mérkőzésen.
A 37 esztendős Böde a 12. idényét kezdheti majd meg a tolnai gárda színeiben, emellett hét esztendőt töltött a Ferencvárosnál.
Böde az NB I-ben eddig 471 mérkőzésen lépett pályára, amivel az örökrangsor hatodik helyén áll, őt Szűcs Lajos előzi meg (486), az első Végh Zoltán (570).
A Paks két fordulóval a vége előtt a második helyen áll az OTP Bank Ligában, a MOL Magyar Kupa döntőjében jövő szerdán pedig a már bajnok Ferencvárossal találkozik a Puskás Arénában.
Fotó: Digisport
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Bulvár
Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását
2025. Július 27. 09:06, vasárnap | Bulvár
Elsőbálozó lányok lettek a 200. balatonfüredi Anna-bál szépei
A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett, mindhárman elsőbálozók.
2025. Július 26. 10:05, szombat | Bulvár
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 09:56, szombat | Bulvár
Ma rendezik a 200. balatonfüredi Anna-bált
Ma rendezik a 200. balatonfüredi Anna-bált, amelyre a szervezők minden eddiginél több, 760 bálozót várnak.