Hírek
2016. Március 24. 13:45, csütörtök |
Helyi
Forrás: Police.hu
Bűnmegelőzési célzattal tartottak előadásokat időseknek, „TETTHELY” Őszikék címmel
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Kecskeméti Katona József Színházzal karöltve, már ötödik alkalommal rendezte meg a bűnmegelőzés alternatíváinak bemutatásáról szóló prevenciós előadássorozatát.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Katona József Színház újra, közösen rendezte meg példaértékű előadássorozatát, amely a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű korosztály számára nyújt tapasztalatot személyi- és vagyonbiztonságuk fenntartása érdekében. A programra, március 21-én 10, 12 és 14 órai kezdettel került sor a Kecskeméti Katona József Színház „új” Kelemen László Kamaraszínházában.
Az esemény szervezésének alapjául, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által nyújtott támogatás szolgált, amely a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság által benyújtott és eredményesnek ítélt „Közös célunk a biztonság” pályázati projekt keretében valósulhatott meg.
A pályázat azt is lehetővé tette, hogy a Bács-Kiskun megyei településekről érkező időskorú célközönség ingyenesen részt vehessen az előadásokon. A meghívottak között szerepeltek Baja, Kalocsa, Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kunszentmiklós városok idős klubjai, valamint megyei rendőr-főkapitányság nyugdíjasai. A három előadást közel 400 időkorú tekintette meg.

Az esemény megnyitóján jelen voltak a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, az Országos Rendőrfőkapitányság, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Tolna megyék rendőr-főkapitányságainak képviselői, a Bács-Kiskun Megyei Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Duna-Tisza Közi Falugondnoki Hálózat és a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület (Európai Áldozatvédő Szervezet) vezetői, vagy képviselői. Az program megnyitójáért Szabó Vendel r. ezredes, a megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese és Dr. Argalás Csilla c. r. alezredes a megyei Bűnmegelőzési Osztály vezetője feleltek.

A projekt célzottan az idős korosztály számára nyújtott fontos prevenciós ismereteket
bűnmegelőzés terén, mindezt a színházi színtérnek köszönhetően, szórakoztató módon.
Az előadások olyan valós bűnügyi problémákkal tűzdelt témákat feszegettek, mint az „unokázás”, a trükkös csalások különböző módozatai és a „házasságszédelgés”. A különböző jogsértések által fokozottan veszélyeztetett közönség, amellett, hogy szórakoztató és egyben tanulságos módszerekkel lett gazdagabb a bűnmegelőzés terén, kérdései megválaszolására is lehetőséget kapott.
Fotók: Police.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 17. 08:22, szombat | Belföld
Magyar Közút: közel 670 ezer éves e-matricát vásároltak az autósok január 15-ig
2026. Január 17. 08:20, szombat | Sport
Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződik
Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az angol Premier League-ben érdekelt Bournemouth játékosa lesz - a Sky Sports péntek esti híre szerint.
