Hírek
2015. Május 06. 11:01, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Csökkent a vállalkozások száma az első negyedévben

Mintegy 540 ezer társas vállalkozás működik Magyarországon, 2,3 százalékkal kevesebb, mint 2014 első negyedévében - derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő MTI-hez szerdán eljuttatott elemzéséből.
Magyarországon a működő társas vállalkozások száma 2015 első negyedévében ugyan csökkent, de még így is közel 18 lakosra jut egy vállalkozás, ami igen magas szám.
A közlemény szerint 2013 közepén állt meg a magyar cégek számának növekedése, és azóta havi szinten csak 2000 közeli vállalkozás alakul, míg korábban volt olyan is, amikor havonta 7000 újonnan alapított céget regisztráltak. Mivel közel két éve megállt a magyar vállalkozások számának növekedése, így a korábban jellemző cégalapítási láz egy ideig nem tér vissza - írták.
A törvényi változások a múltban is jelentősen befolyásolták a cégalapítási kedvet, de a változtatások életbelépése előtt kiemelkedő cégalapítási adatok voltak jellemzőek: 2014 márciusában kiugróan megemelkedett az új vállalkozások száma, mivel a tavalyi év közepéig még 500 ezer forintos törzstőkével is lehetőség volt cégalapításra.
Az elemzés rámutat: míg tavaly márciusban 4500 új vállalkozást jegyeztek be, addig idén márciusban mindössze 2340-et. 2014 első negyedévében 10 ezernél valamivel több új vállalkozást alapítottak, 2015 ugyanezen időszakában pedig már csak alig több mint 6500-at.
Idén januárban és februárban az egy évinél korábbihoz képest 22-23 százalékkal kevesebb céget hoztak létre, márciusban azonban már 52 százalékkal kevesebb új társas vállalkozást alapítottak, mint 2014 első tavaszi hónapjában. Ez az összesen 34 százalékos csökkenés az új cégek számában az idei és a tavalyi negyedév között magas, de nagyrészt a már említett törvényi változásnak tudható be - közölték.
Az elemzésből kiderült, hogy a legtöbb iparágban csökkent a működő cégek száma. A legnagyobb mértékű csökkenés a papíriparban, az építőiparban, a fafeldolgozás terén történt, a mértéke 4 százaléknál is magasabb. A vegyiparban, az élelmiszer-, ital-, dohánytermék-gyártás és a mezőgazdaság területén nőtt mindössze a cégek száma, bár a növekedés itt sem haladta meg 2014. április 1. és 2015. április 1. között a negyed százalékot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.