Városlista
2025. szeptember 11, csütörtök - Teodóra

Hírek

2023. Május 19. 07:37, péntek | Belföld
Forrás: mti

Elbúcsúztatták Vágó Istvánt

Elbúcsúztatták Vágó Istvánt

Nyilvános megemlékezésen búcsúztatták el a közelmúltban elhunyt Vágó István újságírót, televíziós műsorvezetőt, DK-s politikust csütörtökön a fővárosi Szent István parkban.

Az online is közvetített eseményen Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Verebes István színész, rendező, dramaturg, műsorvezető mondott beszédet.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: kitűnő embertől búcsúznak, akit a legtöbben televíziós személyiségként ismertek meg - tette hozzá. Zenész volt, nyelvzseni, szkeptikus, és utolsó éveiben politikus, valahol az amatőr és a hivatásos politikai lét határán - mondta.

Vágó István sokrétűen homogén volt, szellemi, intellektuális, erkölcsi, közéleti értelemben egyetlenegy fordulat, cikk-cakk, elhajlás nem fedezhető fel a pályáján - jelentette ki a DK elnöke. Kilenc nyelven beszélt, érzelmes, kíváncsi, impulzív, szenvedélyes volt - emlékeztett vissza Gyurcsány Ferenc.

Kiemelte, hogy Vágó István 37 évig televíziózott, és ezalatt a műveltségi vetélkedők első számú műsorvezetője lett és maradt. Kvízmesternek hívták, amit ő, mint "kifejezést kifejezetten utált" - fogalmazott. Ateista volt, de mégis hitt. Hitt abban, hogy van különbség jó és rossz között, hitt az emberi méltóságban, a szabadságban, a racionalitás erejében és mindenekelőtt hitt az emberben - jelentette ki.

Arra is kitért, hogy a műsorvezető 1994-től sokszor az SZDSZ környékén tűnt fel, de nem volt a párt tagja. Amikor "egyre sűrűbb lett a magyar közélet levegője 2010 után, akkor érkezett hozzánk" - tette hozzá. Nélküle más lesz, elveszik egy szín, egy mosoly, egy gesztus, egy tekintet - mondta végül Gyurcsány Ferenc.

A volt pályatársak, kollégák nevében beszélő Verebes István arra hívta fel a figyelmet, hogy Vágó István minden róla készült képen mosolyog, mert vidám, jóhangulatú ember volt. A vidámsága, a felkészültsége, az alapossága, ahogy az információkat begyűjtötte, óriási előnyökkel bírt atekintetben, hogy soha nem lehetett rajtakapni nemtelenségen - szögezte le.

Verebes István kiemelte, hogy barátságuk nem egyetértésen alapult, mert sok mindenben nem értettek egyet. Abban azonban nagyon egyetértettek, hogy az embernek, morális tartásának, de legalábbis annak szándékának, feddhetetlennek kell lennie, főleg, ha nyilvánosság előtt szerepel - szögezte le.

Úgy fogalmazott: az a három dolog, amely "maszattalanná tette a barátságunkat", a humor, a jómodor és a tisztesség volt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését

2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg

2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg

2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán

Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.