Hírek
2021. Október 12. 06:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Elfogták a Döcher-gyilkosság ügyének két gyanúsítottját

Elfogták az 1999-es Döcher-gyilkosság ügyében felbujtással vádolt férfit és az egyik feltételezett elkövetőt is - mondta el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megbízott igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztat
Opauszki András közölte: október 8-án Magyarországon fogták el D. Alexet, akit felbujtással gyanúsítanak, Németországban pedig aznap rendőrkézre került a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetője, B. Károly is. Az 51 éves D. Alex letartóztatását hétfőn elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság.
D. Alexet előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt mint felbujtót gyanúsították meg. A gyilkosság feltételezett két elkövetője közül a másik, Sz. Árpád már meghalt.
Döcher György vállalkozót és bolgár testőrét 1999. február 2-án Budapesten, egy XV. kerületi presszóban agyonlőtték. Döcher György ötéves börtönbüntetését töltötte, de engedéllyel tartózkodott a közvetve a tulajdonában álló presszóban.
Döcher György 1992 és 1996 között zsarolás és más bűncselekmények miatt hosszabb ideig volt előzetes letartóztatásban, majd a jogerős ítélet után 1998 szeptemberében vonult börtönbe. Betegségére való hivatkozással 1998 novemberében egyéni kedvezményeket kapott: reggeltől estig nem kellett a börtönben tartózkodnia, külső munkahelyre, az említett presszóba mehetett.
Opauszki András felidézte: 1999. február 2-án 11 óra körül egy ismeretlen besétált a presszóba, és megölte a hátsó bokszban ülő két embert, majd társával együtt távozott.
Már a nyomozás kezdeti szakaszában elképzelhetőnek látszott, hogy a sértettek alvilági leszámolás áldozatai lehettek. Ezzel párhuzamosan felmerült egy szlovák szál is, de akkor ezt nem tudták megerősíteni - mondta az NNI vezetője. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 1999. október elsején szüntette meg az akkori eljárást, mert az ügyben nem sikerült "egyéb információkat" beszerezni - tette hozzá.
Opauszki András közölte: idén augusztusban a szlovák és a magyar rendőrök olyan információhoz jutottak, amely alapján a gyilkossági ügyben az eljárás folytatása vált indokolttá.
D. Alex a gyilkosság előtt egy dunaszerdahelyi bűnözői csoport vezetőjéhez fordult, hogy segítséget kérjen korábbi barátja és üzlettársa, D. György megöléséhez. A csoport vezetője, S. Lajos ígéretet tett a gyilkosság végrehajtására, és erre felkérte Sz. Árpádot és B. Károly szlovák állampolgárokat - mondta.
Opauszki András kitért arra is, hogy S. Lajos, aki szintén szlovák állampolgár, cserébe azt kérte D. Alextől, működjön közre ellenlábasa, P. Tibor szlovák bűnöző megölésében.
D. Alex és D. György 1990-ben ismerkedtek meg, baráti kapcsolat alakult ki közöttük, és több bűncselekmény elkövetésében együtt vettek részt. D. Alex Szlovákiában is követett el bűncselekményeket - folytatta -: 1999 és 2004 között emberrablás és zsarolás miatt volt előzetes letartóztatásban, 2011-ben pedig kábítószerrel való visszaélés miatt indult ellene büntetőeljárás. Ezeket az eljárásokat azonban megszüntették. D. Alex ellen jelenleg egy büntetőeljárás folyik Szlovákiában, mégpedig a 1999. március 25-én a dunaszerdahelyi Fontána bárban Pápai Tibor és kilenc társa ellen elkövetett emberölés ügyében.
Opauszki András elmondta, az említett dunaszerdahelyi bűnözői csoport vezetője, S. Lajos 2010-ben eltűnt, a szlovák hatóságok szerint meggyilkolták, de a holttestét még nem sikerült megtalálni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.
2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld
Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban
A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait