Városlista
2025. július 29, kedd - Márta

Hírek

2018. Január 24. 05:00, szerda | Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:

Elismerte legalább tíz, legfeljebb húsz ember megölését a \"halál papja\" Belgiumban

Elismerte legalább tíz, legfeljebb húsz ember megölését a \

Elismerte legalább tíz, legfeljebb húsz ember megölését a \"halál papjának\" is nevezett egykori ápoló és római katolikus diakónus Belgiumban, akinek a hét elején kezdődött a tárgyalása egy brugge-i bíróságon

- jelentette kedden a helyi sajtó. A 61 éves Ivo Poppe már tárgyalása első napján elismerte, hogy "halálba segített" tíz-húsz embert a francia határ közelében található Menen település kórházában, ahol annak idején dolgozott. Mint mondta, levegőt fecskendezett be áldozatai vénájába, ezzel halálos kimenetelű légembóliát okozva.

"Tíz és húsz között, legfeljebb húsz. Ezek becslések, de ekörül van" - válaszolt a férfi az áldozatai számára vonatkozó ügyészi kérdésre. "Véget akartam vetni a szenvedéseiknek, ezek az emberek már nem voltak igazán életben" - fogalmazott.

Poppe ugyanakkor elmondta, ma már másképpen cselekedne, inkább a betegek szenvedésének csökkentését célzó, úgynevezett palliatív kezelést tartaná előremutatónak.

Az ügyészség azonban úgy véli, ennél sokkal több áldozata lehetett a vádlottnak, legalább ötven gyanús halálesetről van szó.

A háromgyermekes férfit 2014-ben tartóztatták le, miután pszichológusának arról számolt be, hogy emberek tucatjait részesítette "kegyes halálban". Ennek kapcsán most azt közölte, szándékosan túlzott, mert segítségre volt szüksége a rémálmai leküzdéséhez.

Egy korábbi kihallgatásán Poppe azt mondta a rendőröknek, hogy mások mellett saját anyját és két nagybátyját is "elaltatta".

A "halál papja" a nyolcvanas és a kilencvenes években dolgozott ápolóként a meneni kórházban, diakónussá szentelése után pedig még 2011-ig látogatta a betegeket.

A bírósági tárgyalás várhatóan két hétig fog tartani. Ha az egykori lelkészt bűnösnek találják, életfogytiglani börtönbüntetést szabhatnak ki rá.

Belgiumban 2002-ban legalizálták az eutanáziát szigorú körülmények mellett a felnőttek számára, 2014-ben pedig kiterjesztették a szabályozást az ítélőképességük birtokában lévő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kiskorúak számára.

Címkék: belgium, halál pap

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld

Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe

Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok

2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld

Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.

2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld

Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.

2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld

Romániában emberéletet követelt az ítéletidő

Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.