Hírek
2022. Július 04. 11:03, hétfő |
Külföld
Forrás: mti/illusztráció: mti
Ferenc pápa szerint a világnak békére van szüksége

A világnak békére van szüksége, az ukrajnai válság megoldása a politikai vezetők bölcsességét teszi próbára - jelentette ki Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
A katolikus egyházfő hangoztatta, továbbra is imádkozik, hogy béke legyen Ukrajnában és a világ egészében.
Arra kérte a politikai élet és a nemzetközi szervezetek vezetőit, lépjenek fel azokkal az irányzatokkal szemben, melyek a konfliktust és a szembenállást erősítik.
"A világnak békére van szüksége, de nem olyan békére, amely fegyverkezési egyensúlyon alapszik, a kölcsönös félelemre épül: ez így nem jó, így visszalépünk hetven évet a történelemben" - mondta Ferenc pápa.
Kifejtette: "az ukrajnai válságnak kihívásnak kellett volna lennie, és ha van hozzá akarat, még az lehet a bölcs államférfiak számára, akik párbeszéddel jobb jövőt tudnak építeni az új generációknak".
"Isten segítségével ez mindig lehetséges, de a politikai, gazdasági és katona stratégiákról át kell térni egy globális béketervre. Az egymással háborúzó hatalmak között megosztott világ helyett az egymást tisztelő népek és civilizációk összetartó világára van szükség" - mondta Ferenc pápa.
Az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából, szokás szerint vasárnap délben elhangzott pápai beszédet csaknem tizenötezren követték a Vatikán közlése szerint. A téren álló hívők és turisták esernyőkkel és kalapokkal igyekeztek védekezni a hőséggel szemben, sokan a tér oszlopcsarnokában kerestek menedéket.
Vasárnap délelőtt Ferenc pápa az olasz fővárosban élő kongói közösségnek mutatott be misét a Szent Péter-bazilikában. Korábbi tervek szerint a pápa most indult volna az afrikai országba, utazását azonban térdfájdalma miatt lemondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.