Hírek
2015. Szeptember 28. 07:09, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Illegális bevándorlás - Brüsszel bírálja Berlint a kitoloncolások végrehajtásának elmaradása miatt
Az Európai Bizottság (EB) bírálja Németországot, amiért nem gondoskodik az elutasított menedékkérők távozásáról rendelkező határozatok következetes végrehajtásáról
- írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap. A FAS a bizottságnak a berlini vezetéshez megküldött úgynevezett adminisztratív leveleire hivatkozva azt írta, hogy Brüsszel magyarázatot vár arra, miként történhetett az, hogy 2014-ben 128 ezer ember volt Németországban tartózkodási jogcím nélkül, a hatóságok azonban közülük csupán 34 ezret szólítottak fel a távozásra, és ennek mindössze 22 ezren tettek eleget.
Egy másik levélben a bizottság azt kifogásolta, hogy a német bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF) az idén július végéig beadott 218 ezer menedékjogi kérelem közül csak 156 ezer ügy adatait töltötték fel az EU központi nyilvántartási rendszerébe.
Az EB kifogásai rávilágítanak arra, hogy a menekülthullám rendkívüli mértékben megterheli a német hatóságokat. Ugyanakkor rávilágítanak arra is, hogy az ország elhagyását előíró hatósági határozatok végrehajtásáért felelős tartományi kormányok csekély következetességgel szereznek érvényt ezeknek a döntéseknek, mert a kitoloncolások körüli társadalmi, politikai viták révén megcsappant a hajlandóságuk erre.
A szövetségi kormány mindkét területen gyors javulást szeretne elérni. A BAMF-nál egyebek között létrehoznak több ezer állást és fejlesztik az informatikai rendszert, hogy csökkentsék a menekültügyi eljárások jelenleg átlagosan 5,4 hónapos átfutási idejét, és a kabinet keddi ülésén elfogadni tervezett menekültügyi reformcsomag több eleme a kitoloncolások gyorsabb, hatékonyabb végrehajtását szolgálja.
A részletesen még nem ismert jogszabálytervezetekben a várakozások szerint szerepel majd, hogy 6-ról 3 hónapra csökkentik az intézkedés - például a téli kitoloncolási moratórium miatti - felfüggesztésének maximális időtartamát, és nem közlik előre az intézkedés időpontját, hogy az illető ne tudjon eltűnni.
A belügyminisztérium szombaton cáfolta a Der Spiegel című hírmagazin értesülését, miszerint a BAMF tehermentesítését szolgáló javaslatok között felmerült, hogy a szíriai menedékkérőket mind "kiveszik" a menekültügyi eljárásból, és külön vizsgálat nélkül három évre szóló tartózkodási engedélyt adnak nekik.
A FAS szerint Thomas de Maiziere belügyminiszter éppen azt hangsúlyozta a napokban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) belügyi bizottságában tartott meghallgatásán, hogy a lehető legalaposabban kell vizsgálni a szíriai menedékkérők ügyeit, mert az eddigi tapasztalatok alapján nagyjából 30 százalékuk más országból származik, és csak betanult néhány arab kifejezést vagy pár sort a szír himnuszból.
A FAS szerint a határellenőrzésért felelős szövetségi rendőrségénél azt tapasztalják, hogy a szíriainak mondott iratok nagyjából 10 százaléka hamisítvány.
Menedékkérők azért próbálják megtéveszteni a német hatóságokat, mert a BAMF a szír állampolgárságú menedékkérőket - a Dublin III. rendelet 17. paragrafusa alapján - egyelőre nem küldi vissza abba az uniós tagállamba, ahol elérték az EU területét, azaz ahol a főszabály szerint le kellene folytatni a menekültügyi eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
2025. December 02. 07:13, kedd | Külföld
Ukrajna háború – Kreml: az orosz elnöknek jelentést tettek Pokrovszk és Vovcsanszk elfoglalásáról
2025. November 29. 09:19, szombat | Külföld
Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője
Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki videóüzenetében.
