Hírek
2019. Március 22. 10:01, péntek |
Életmód
Forrás: mti
James Bond-arány – Ez mutatja Földünk elérhető vízkészletét
A Föld vízkészletének csupán 0,007 százaléka van felszínen, vagyis könnyen elérhető, nem túl szennyezett és majdnem azonnal használható. Ezt hívják úgy, hogy hidrológiai James Bond-arány
– mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatóság igazgatóságának vezetője péntek reggel, a víz világnapján az M1-en.
Az igazgató szerint Magyarországon biztosított a lakosság vízellátása, és ebben jelentős tartalékok állnak rendelkezésre, ugyanakkor például a mezőgazdaságban előfordul vízhiány.
Két évvel ezelőtt egy háromhetes aszály több mint 100 milliárd forintos kárt hagyott maga után. A Homokhátság régióban, például, évente 10-15 centiméterrel csökken a talajvíz szintje, ha nem tesznek valamit, akkor ez a régió 15-20 éven belül el fog sivatagosodni – mondta.
„Tehát van vízhiány Magyarországon, és a spórolásnak szükséges, hogy helye legyen” – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve, mivel a víz előállításához energia kell, aki „kidobja” a vizet, tehát nem spórol vele, az az energiát is kidobja.
Ráadásul Magyarországon is jelentős problémát okoz a szennyezés, és – az igazgató szerint – ebben az esetben szem előtt kell tartani, hogy egyetlen csepp olaj, akár ezer liter vizet is fogyasztásra alkalmatlanná tehet.
A fejlődő világban a szennyvíz 80-90 százaléka tisztítatlanul jut vissza a természetbe. „Két végén égetjük a gyertyát: az egyik végén egyre kevesebb édesvíz jut egy főre a világban a száraz régiókban, s jellemzően ugyanezen régiókban a szennyvízkibocsátás sokkal nagyobb, mint amit a természet önmagában képes kezelni” – mutatott rá Kőrösi Csaba.
Fotó: Bányató Délegyháza közelében 2019. március 17-én. Az ENSZ március 22-ét nyilvánította a víz világnapjává, amelynek célja a környezet és ezen belül a Föld vízkészletének védelme.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód
A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.
2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak
2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód
Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.
