Hírek
2015. Augusztus 13. 07:03, csütörtök |
Külföld
Forrás: Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti:
Kiesett a hintából egy kislány egy ausztriai vidámparkban

Mesterséges kómában tartják azt a négyéves kislányt, aki egy szabadidőparkban esett ki a hintából és súlyos fejsérülést szenvedett Salzburg tartományban.
Az Egyesült Arab Emírségekből érkezett kislány családjával turistaként látogatott el a ferleiteni parkba, ahol a Jungle Loop fantázianevű hinta ananászalakú fülkéjébe szállt. Az édesapja már bent ült, ölében a kislány kétéves testvérével. A kislány édesapja mellé ült. Az automatikusan záródó biztonsági öv túl nagy volt neki, a gyerek a hintázás közben felállt és több métert zuhanva kiesett.
A hinta használati utasítása szerint nyolc éves kortól lehet beszállni, azonban az erre figyelmeztető felirat csak németül volt olvasható, bár a parkban a kiírások részben arab nyelven is szerepelnek.
Szerencsére éppen a park vendégei között volt egy orvos is, aki rögtön el tudta látni a gyereket, akit később helikopterrel a salzburgi kórházba vittek. A kislány jelenleg az intenzív osztályon fekszik mélyaltatásban, állapota stabil.
A szakértők kizárták annak lehetőségét, hogy a hinta elromlott volna, hiszen annak állapotát rendszeresen ellenőrizték. Arról még nem lehet pontosan tudni, hogy az apa tisztában volt-e a hinta veszélyeivel. A hinta érmével működik, és botkormánnyal lehet irányítani a sebességét, a magasságát és a fülke irányát.
Az illetékes rendőri szóvivő tájékoztatása szerint az apa ellen eljárást indítottak gondatlanság miatt.
fotó: illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.