Hírek
2017. Szeptember 14. 13:28, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotó: mti archívum
Kisorsolták a X. Nemzeti Vágta nemzetközi futamának lovait
A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokon csütörtökön kisorsolták a hétvégi Nemzeti Vágta OMÉK2017 nemzetközi futamának pályabeosztását, az induló 12 csapat versenyzői pedig szintén sorsolás útján kapták meg lovaikat.
Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke a sorsolás előtt ismertette, hogy az elmúlt 9 évben a televízió képernyőjén mintegy tízmillió ember kísérte figyelemmel az eseményt, a Hősök terére pedig kétmillió néző látogatott el.
Szotyori-Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi futam részére a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok 12 hasonló képességű 12 Shagya-arab magyar fajtájú lovat biztosított.
A sorsolás után a versenyzők Bábolnán egy rövid edzésen ismerkednek meg az általuk kihúzott lóval, majd a verseny előtt a Kincsem Parkban még egy edzést tartanak.
A szombaton kezdődő, kétnapos Nemzeti Vágtán 72 település lovai és lovasai mérkőznek meg a Hősök terén felépített pályán, a döntőre vasárnap kerül sor.
Az eseményt több kísérőprogram színesíti. A Vágta Korzón a résztvevő települések mutatkoznak be, szombaton este nyolc órakor kerül sor a Tüzes Vágtára 120 huszár közreműködésével, valamint megrendezik a Kishuszár Vágtát, ahol 9-16 éves kor között pónilovakkal versenyeznek.
Ménesek kettősfogat hajtói szerepelnek majd a Fogat Vágtán, ahol kétlovas harci szekerekkel mérkőznek meg, bemutatót tart az Epona spanyol lovas iskola, valamint díjugrató versenyre kerül sor és 40 lóval mutatkozik be a hortobágyi nóniusz ménes - ismertette a programokat a versenyigazgató.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 17. 08:22, szombat | Belföld
Magyar Közút: közel 670 ezer éves e-matricát vásároltak az autósok január 15-ig
2026. Január 17. 08:17, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a nemzeti petícióval most minden magyar nemet mondhat Ukrajna és a háború finanszírozására
2026. Január 17. 08:17, szombat | Belföld
Hideg idő - Rendőrség: a déli parton már biztonságos a Balaton jege
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
