Hírek
2012. Április 18. 07:25, szerda |
Bulvár
Forrás: STOP / Hot
Madonna képtelen felejteni
Madonna még nem mondott igent annak a huszonnégy éves táncosnak, aki megkérte a kezét. Az ismerősök szerint a világsztár képtelen elfelejteni volt férjét, Guy Ritchie-t.
A napokban megjelent, legújabb nagylemezén két olyan dal is szerepel, amelyeket egyértelműen volt férjének címzett.
- Rocco éppen olyan, mintha az apja kicsinyített mása lenne. Madonna a mai napig visszasírja nyolc éven át tartó házasságát Guy-jal, aki talán az egyetlen férfi volt az életében, aki önzetlenül, önmagáért szerette. Őt látja a fiában - nyilatkozta egy bennfentes.
A világsztár egyik kritikusa nem érti, miért volt ez a nagy felhajtás az énekesnő új lemeze körül.
- Madonnától többet vár az ember, nem azt, hogy megismételje, amit a kilencvenes évek elején csinált, figyelve arra, hogy mindenképp botrányosabb legyen, mint Lady Gaga. Az egész csak a két Guy-nak szánt dal miatt érdekes! Az egyikben elmeséli, hogy hogyan adta fel az egész életét a férjéért, és hogyan próbált minél jobb feleség lenni, mégis elhagyták. A másik viszont elég brutális: a szövege szerint agyonlövi a férjét, és bár tudja, hogy pokolra jut majd érte, nem bánja, hiszen tudja, hogy ott majd újra találkozhatnak.
A témában Guy Ritchie is megszólalt:
- Nem tudom, hogy azok a dalok valóban rólam szólnak-e. A dalai nagy többségénél egyébként sem lehet tudni, hogy mit is akar mondani velük pontosan. Úgy tudom, többen írják a szövegeit, így lehet, hogy valami kreatív szakembernek sikerült ilyen frappánsan fogalmaznia.
Hot / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 17. 06:00, szombat | Bulvár
A Sziget fesztivált is díjazták a European Festival Awards groningeni gáláján
Ismét nemzetközi elismerést kapott a Sziget fesztivál a társadalmi ügyek melletti kiállásáért. A rendezvényt 2024 után immár másodszor díjazták a Take a Stand kategóriában a European Festival Awards szerdai groningeni gáláján.
2026. Január 16. 07:10, péntek | Bulvár
Orbán Viktor átadta az egymilliomodik Gondosórát
Orbán Viktor átadta az egymilliomodik Gondosórát csütörtökön - derül ki a kormányfő Facebook-bejegyzéséből.
