Hírek
2012. Március 10. 14:05, szombat |
Külföld
Forrás: mno.hu / MTI
Magyarázatot vár Róma Londontól

Olaszország rossz néven veszi Londontól, hogy nem értesítette előre a csütörtöki, meghiúsult nigériai túszszabadítási műveletről.
Giorgio Napolitano olasz államfő pénteken „megmagyarázhatatlannak” nevezte, hogy a brit kormány nem értesítette előre Rómát. „Politikai és diplomáciai magyarázat szükséges” – fűzte hozzá az elnök. Giulio Terzi olasz külügyminiszter sürgette brit kollégáját, hogy London rövid időn – órákon – belül adjon választ az akcióval kapcsolatos olasz kérdésekre.
Brit és nigériai különítményesek csütörtökön közös műveletben próbálták meg az iszlamista terroristák fogságából kiszabadítani azt a két túszt, egy brit és egy olasz embert, akiket tavaly májusban ejtettek foglyul.
A rejtekhelyet megrohamozó katonák találták meg a két meggyilkolt túszt. Egyelőre nem világos, hogy miként és mikor haltak meg – közölte Steve Field, David Cameron brit kormányfő szóvivője.
Még az sem egyértelmű, hogy kik követték el az emberrablást. Nigériában a Boko Haram nevű radikális iszlamista csoport az utóbbi hónapokban fokozta terrorista merényleteit. A „nigériai táliboknak” is nevezett csoport az iszlám alapú törvénykezés, a saría bevezetését követeli. Mindazonáltal közleményében tagadta, hogy köze lenne a túszejtéshez.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.