Hírek
2018. Március 02. 16:19, péntek |
Sport
Forrás: mti
Már fogynak a jegyek a Forma-1-es Magyar Nagydíjra
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagyon szépen fogynak a jegyek az idei Forma-1-es Magyar Nagydíjra
A sportvezető a Digi Sport pénteki Reggeli Start című műsorában elmondta, tavaly szinte rekordbevételük volt, de időarányosan már most 30 százalékkal afölött tartanak a jegyeladásban. A Bronz 1-2 lelátót bővíteni fogják, s mivel az olcsóbb jegyek már elfogytak, ezért mobillelátókat is építeniük kell.
Gyulay hozzátette, mindez azért is biztató, mert a Forma-1 még el sem indult, s az első, ausztráliai futam után további növekedésre számít.
Az elnök-vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a Forma-1-es versenyrendezők közül 10 városnak is egy-két éven belül lejár a szerződése, ezért azok most folyamatosan konfrontálódnak a jogtulajdonos Libefrty Médiával, nagy náluk az idegeskedés és a bizonytalanság. Hozzáfűzte, ugyanakkor 40 olyan város van, amely szeretne bekerülni a helyszínek közé.
"Áldom az eszünket, hogy sikerült 2026-ig serződést hosszabbítanunk, mert így a Forma-1-es jogokat birtokló Liberty Média nem kényszerítheti minket egy csomó fejlesztésre, vagy bármi másra, amit a hosszabbítás feltételeként szabhatna" - fejtette ki Gyulay.
"Mi nyugodtak lehetünk, jó is a kapcsolatunk a Liberty Médiával, de nem szabad elkényelmesednünk" - jelentette ki Gyulay, aki elismerte, hogy a programba bekerülő vietnami főváros és Miami jó piacot jelentenek, s több jogdíjat is fizetnek, mint Magyarország.
A Hungaroring első embere beszélt arról is, hogy a Liberty Média a versenyek érdekesebbé tétele érdekében egyes pályákon szeretne újabb előzési zónákat kialakítani, így jelenleg arról "meccselnek" a felek, hogy milyen legyen a Hungaroring pályájának új vonalvezetése.
Egyúttal elismerte, hogy "bár az aszfaltcsík rendben van, de a kiegészítő épületek, a lelátók és a versenyigazgatási központ is elavultak". Ráadásul a helyzetüket nehezíti, hogy az 1985-ben épült falelátókat nem lehet felújítani, csak a régieket elbontani, s újakat építeni helyettük, s mindezt úgy kell végrehajtani, hogy közben minden évben lehessen a pályán Forma-1-es futamot rendezni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 17. 08:20, szombat | Sport
Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződik
Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az angol Premier League-ben érdekelt Bournemouth játékosa lesz - a Sky Sports péntek esti híre szerint.
2026. Január 17. 06:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Több mint félmilliárd jegyigénylés érkezett
A december 11-től keddig rendezett első szakaszban több mint félmilliárd jegyigénylés érkezett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) a nyári világbajnokság kapcsán.
2026. Január 15. 07:31, csütörtök | Sport
Férfi vízilabda Eb - Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott
A magyar válogatott szerdán 21-6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.6
2026. Január 13. 07:44, kedd | Sport
Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
