Hírek
2024. Január 11. 06:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
MÁV: újra 140-el közlekedhetnek a vonatok Biatorbágy és Szárliget között

Újra óránkénti 140 kilométeres sebességgel közlekednek a vonatok Biatorbágy és Szárliget között, a győri fővonal ősszel felújított pályaszakaszának jobb vágányán is - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.
Mint írták, az elmúlt napokban elvégezték az előírt méréseket, amelynek kiértékelése után a harmadik, december 9-ig tartó fázisban felújított jobb vágányon is vissza lehetett állítani a pályasebességet. A rekonstrukció során korábban, novemberben befejezett bal vágányon már december közepén megszüntették a sebességkorlátozást.
A pályarekonstrukciót követően a vágányokon először óránkénti 80 kilométeres sebességkorlátozás mellett közlekedhettek a vonatok, ugyanis a maximálisan engedélyezhető sebesség csak az új zúzottkő ágyazat forgalom alatti tömörödését követően, az ilyenkor szükséges mérések, ellenőrzések elvégzése után fokozatosan, néhány hét után érhető el - jegyezték meg.
Közölték azt is, hogy tavasszal az utómunkálatokat is elvégezik a most felújított szakaszon, ami már az időjárási viszonyokhoz való hozzáigazítást jelenti, például vágány- és kitérőszabályozásokat, ágyazatpótlást, sínfeszültség-feloldást, a felsővezeték-hálózatban az elöregedett hosszláncok cseréjét, valamint Biatorbágy állomáson elvégzik a bal peron aszfaltozását is.
A várhatóan áprilistól júliusig tartó utómunkálatok idején jellemzően napközben egy-egy vágányon szünetel a közlekedés, ez néhány alkalommal a menetrend kisebb módosításával jár, mindez azonban már nem okoz majd a tavaly őszihez hasonló kényelmetlenségeket - tették hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.