Hírek
2017. November 29. 14:06, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Megszökött a rendőrségi zárkából egy visszaeső tolvaj – Vádat emeltek

Vádat emeltek egy lopások miatt többszörösen visszaeső férfi ellen, aki a rácsok lefeszítésével megszökött a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság zárkájából, de a belső udvarból már nem tudott kijutni.
- tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t. Pirger Csaba az augusztus 3-án történt esetről azt közölte: a lopások és rablás miatt őrizetbe vett 27 éves férfi a rendőr-főkapitányság zalaegerszegi, Balatoni úti épületének egyik zárkájában helyezték el. A férfi a délelőtti órákban kifeszítette a falból a belső fémrácsot, majd a műanyag ablakot is kiszedte a helyéről, a nyíláson keresztül pedig lábbal lerúgta a külső rácsot.
Kimászott a belső udvarra, de közben megszólalt az ablak elé kívülről elhelyezett riasztó, így a rendőrök észrevették a szökést. A férfi először az elektronikus zsilipkapun keresztül próbált az udvarról kijutni, de amikor ez nem sikerült, a riasztóberendezés tartóelemein felmászott a fogda lapos tetejére. Innen a rendőrkutyák kenneljeihez jutott, ezért visszafordult, és egy elektromos kábelen újból lemászott az udvarra.
Az udvarból a Kis utcai kerítés felé futott, de addigra több rendőr is utolérte. Miután elfogták, visszavitték a fogda épületébe. A vádirat szerint a szökni próbáló férfi alig tíz nappal korábban került szabadlábra legutóbbi előzetes letartóztatásából, de ezt követően is lopásokból próbálta eltartani magát, az ellopott értékeket ismeretleneknek pénzért értékesítette.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.