Hírek
2011. Augusztus 16. 07:19, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Mélyponton a hazai építőipar

2011 júniusában az építőipari termelés volumene 13,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – a májusi emelkedés után az előző havinál 5,6 százalékkal alacsonyabb volt.
Az év első hat hónapjában a termelés 9,6 százalékkal volt kisebb, mint a 2010. azonos időszaki – tájékoztatott hétfői gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az elemzés szerint a termelés júniusi, 13,9 százalékos mérséklődésén belül mindkét építményfőcsoport produktuma csökkent. Az épületek építése jelentősen, 17,2, az egyéb építményeké 10,5 százalékkal maradt el a 2010. júniusitól. Szezonálisan kiigazított indexek alapján júniusban az épületek építésének volumene 7,6, az egyéb építményeké 1,7 százalékkal volt kisebb a májusinál. Az év első hat hónapjában az épületek építésének teljesítménye 8,2, az egyéb építményeké 11,3 százalékkal csökkent 2010 első félévéhez képest.
Júniusban az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – több mint egyötödével kisebb volt a 2010. azonos időszakinál. Az egyéb építmények ágazat termelése 1,9 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony bázishoz viszonyítva. A speciális szaképítés ágazaté – amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják – 15,8 százalékkal maradt el a 2010. júniusitól.
A júniusban kötött új szerződések volumene 6,5 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel azelőttinél, ezen belül az épületek építésére kötötteké 14,7 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene 1,5 százalékkal volt magasabb a 2010. júniusihoz mérten. Az év első hat hónapjában az építőipari vállalkozások 28,1 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 36,2 százalékkal csökkent a 2010. júniusihoz viszonyítva, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya kétötödével, az egyéb építményeké egyharmadával volt kisebb.
Az építőipar termelői árai 2011 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,2 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban az árak 1,6, az egyéb építmények építése ágazatban 2,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban átlagos (2,2 százalék) növekedés mutatkozott. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 2,0 és 3,8 százalék között szóródott. Az építőipar árai 0,5 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél.
OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség / archívum
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.