Hírek
2017. November 26. 05:00, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti
Nem engedik a fejátültetést Kínában
Kína nem engedélyezi a korábban tervezett fejátültetést, amelyet egy kínai és egy olasz sebész a világon első alkalommal végezne el.
Huang Csie-fu, a kínai szervátültetési bizottság elnöke a China Daily című lapnak azt mondta, hogy a fejátültetetés “technikailag lehetetlen, a kínai törvényekbe és transzplantációs rendelkezésekbe ütközik”.
A fejátültetést Sergio Canavero olasz és Zsen Hsziao-ping kínai sebész tavasszal tervezte végrehajtani.
Holttesteken már hajtottak végre egy alkalommal fejátültetést, ez azonban a kínai szervátültetési bizottság elnöke szerint sérti az etikai szabályokat. “Soha nem fogjuk megengedni, hogy hasonló klinikai kísérleteket végezzenek Kínában” – jelentette ki.
Szakmai körökben is erősen vitatják az eljárást. Német tudósok szerint a megszakadt gerincvelő összekapcsolása egyébként is lehetetlen. Tudósok ugyanis évtizedek óta hiába próbálkoznak azzal, hogy lebénult embereknél a sérült gerincvelőt gyógyítsák.
“A sérült gerincvelőből kifutó idegpályák és az agyi sejtek gyógyítása egy olyan kihívás, amellyel a világon még sehol senkinek nem sikerült megbirkóznia” – fogalmazott Hunag Csie-fu is.
A kínai szervátültetési bizottság megtette a lépéseket azért, hogy a harbini orvosi egyetemen dolgozó Zsen Hsziao-pinget felelősségre vonhassák.
A két sebész még 2015-ben jelentette be, hogy két éven belül megtörténhet az első fejátültetés Kínában, amennyiben a kutatások és a kísérletek sikeresek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:30, csütörtök | Külföld
Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
2026. Január 14. 07:10, szerda | Külföld
Olyan képet posztolt a Fehér Ház, amin Trump Grönlandot kémleli az ablakból
Provokatív fotómontázst osztott meg a Fehér Ház: a képen Donald Trump az Ovális Iroda egyik ablaka előtt áll, tekintetét egy utólag odaszerkesztett, hatalmas Grönland-térképre szegezve.
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
