Hírek
2017. Április 21. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Németországban a 2015-ben érkezett munkaképes korú menekültek 10 százaléka dolgozik

Németországban a 2015-ben érkezett menekültek körében a munkaképes korúak 10 százaléka végez kereső tevékenységet egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint.
A szövetségi munkaügyi ügynökség kutatóintézete (IAB) és a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) közös vizsgálatáról kiadott jelentésben kiemelték, hogy a német menekültügyi rendszerbe az utóbbi években belépett emberek munkaerőpiaci integrációjáról szerzett tapasztalatok egybevágnak a korábbi németországi tendenciákkal és más uniós tagállamokban megfigyelt folyamatokkal.
Az eddigi fejlemények alapján reálisnak tűnik, hogy a menekültek foglalkoztatottsági aránya nagyjából öt év alatt eléri az 50 százalékot - tették hozzá.
A 2015-ben érkezettek közül tavaly az év második felében 10 százalék végzett kereső tevékenységet, beleértve a fizetéssel járó gyakornoki munkát is. A 2014-ben érkezettek esetében ez az arány 22 százalék volt, a 2013-ban érkezettek esetében pedig a munkaképes korúak 31 százaléka dolgozott 2016 második félévében.
Az adatok értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a 2015-ben érkezettek több mint 50 százaléka még a menedékjogi kérelmének elbírálására várt az adatfelvétel idején, a 2016. június-decemberi időszakban - áll a kutatási jelentésben.
Amennyiben a fizetéssel nem járó gyakornoki munkát végző menekülteket is a dolgozók közé sorolják, a foglalkoztatottsági ráta rendre 2 százalékponttal emelkedik - 12 százalékra, 24 százalékra, illetve 33 százalékra -, ha pedig a gyakornokokat és a havi 450 eurónál kisebb fizetésért dolgozó munkavállalókat nem veszik számításba, jóval alacsonyabb foglalkoztatottsági arány jön ki, a 2015-ben érkezettek esetében 5 százalék, a 2014-ben érkezetteknél 13 százalék, a 2013-ban érkezettek esetében 21 százalék. Ez arra utal, hogy a menekültek jelentős része alacsony fizetéssel járó munkát végez vagy gyakornoki, ipari tanulói státuszban van.
Ugyancsak csütörtökön a Süddeutsche Zeitung című lap arról írt, hogy elbukott a munkaügyi minisztériumnak az a terve, hogy állami támogatással úgynevezett 1 eurós - közhasznú tevékenységért 1 eurós órabérrel fizetett - álláshoz juttassanak 100 ezer menedékkérőt, vagyis menekültügyi eljárásban lévő, kérelme elbírálására váró embert, akik státuszuk révén nem vállalhatnak korlátlanul munkát. A 2016 augusztusában indult programban 2017 márciusáig mindössze 24 600 ember foglalkoztatásához kértek támogatást az erre elkülönített 300 millió eurós alapból, és közülük mintegy 21 000 embernek ítélték meg a hozzájárulást.
A tárca szerint az eredmények főleg azért maradnak el a várakozásoktól, mert a BAMF-nál elindított reformok révén felgyorsult a kérelmek elbírálása, és így az ügyek átfutási idejének csökkenése révén kisebb az igény a menedékkérők foglalkoztatására. Ezért a programot átszervezik, a 300 millió euróból 240 milliót átcsoportosítanak a munkaügyi ügynökséghez, hogy segítsék a már menekültként elismert emberek elhelyezkedését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.
2025. Július 28. 07:51, hétfő | Külföld
Vámok: Megállapodott az EU és az USA
Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan