Hírek
2019. Március 22. 12:37, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Óriásszalamandrák miatt bontottak le duzzasztógátakat Kínában
A Kína középső részén fekvő Hunan tartományban 34 vízerőmű működését állították le, és 10 duzzasztógátat bontottak le egy rezervátumban az elmúlt két évben annak érdekében,
hogy megóvják az ott élő óriásszalamandrákat, amelyeket a kihalás veszélye fenyeget - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A népszerű turistacélpontnak számító Csangcsiacsie város vezetése közölte: többségében lebontják azt a 88, zömében kisebb méretű vízerőművet, amely még azelőtt épült, hogy a térséget az óriásszalamandrák élőhelyeként 1995-ben előbb tartományi szintű, majd egy évvel később nemzeti parknak nyilvánították volna.
A Nemzeti Óriásszalamandra Nemzeti Parkban összesen mintegy 3000 kilométernyi hosszú folyószakasz található, itt élnek a világ legnagyobb kétéltűjének számító óriásszalamandrák, amelyek közül a legnagyobb példányok 1,8 méter hosszúak és akár 50 kilogrammos tömegűek is lehetnek.
Hu Seng-hu, a város vízvédelmi hivatalának vezetője elmondta: a védett területen található gátak nagy részét 2020-ig le fogják bontani, csupán azokat hagyják meg, m
Korábban több tisztségviselő és környezetvédő emelt szót a vízerőművek ellen amiatt, hogy ezek a folyóvizek természetes folyamának akadályozásával megzavarják a halak útvonalát, ezzel csökkentve a ritka kétéltűek zsákmányejtési esélyeit és veszélyeztetve az élőhelyüket.
Kínában tavaly végezték el az eddigi legnagyobb volumenű vadszámlálást, amelynek során megállapították, hogy az óriásszalamandrából természetes élőhelyén alig néhány tucat példány él csupán. A négy éven át tartó felmérés során e különleges állatfajból országszerte négy helyszínen találtak vadon élő egyedeket, ám a genetikai elemzés alapján azok sem őshonos példányok voltak, hanem vélhetően tenyészetekből szabadulhattak ki, ugyanis kulináris különlegességként szaporítják őket.
Az óriásszalamandrát a Természetvédelmi Világszövetség úgynevezett vörös listáján a súlyosan veszélyeztetett fajok között tüntetik fel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:30, csütörtök | Külföld
Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
2026. Január 14. 07:10, szerda | Külföld
Olyan képet posztolt a Fehér Ház, amin Trump Grönlandot kémleli az ablakból
Provokatív fotómontázst osztott meg a Fehér Ház: a képen Donald Trump az Ovális Iroda egyik ablaka előtt áll, tekintetét egy utólag odaszerkesztett, hatalmas Grönland-térképre szegezve.
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
