Hírek
2021. December 21. 09:02, kedd |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Orvos, asszisztens és kozmetikus intézte a hamis védettségi igazolásokat

A gyanú szerint egy kozmetikus közvetítésével juttatott védettségi igazoláshoz egy háziorvos és asszisztense olyan embereket, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya három nő ellen. A gyanú szerint jogosulatlanul és engedély nélkül védettségi igazolványhoz juttattak tizenhárom olyan embert, akik nem kaptak koronavírus elleni oltást – közölte a rendőrség.
A jelentkezőknek meg sem kellett jelenniük az orvosi rendelőben, irataikat egy kozmetikusként dolgozó nő adta át az orvosi asszisztensnek. Az adatokat az asszisztens az orvos tudtával, az ő jogosultságát használva rögzítette a rendszerbe. Volt olyan eset, hogy 100 ezer forintot kaptak egy igazolás kiállításáért a közvetítőn keresztül.
A nyomozók az eljárás során az orvosi rendelőben és a három nő lakásán kutatást tartottak. Lefoglaltak 4 millió 220 ezer forintot, 580 eurót, informatikai eszközöket, oltási igazolványokat és egyéb orvosi iratokat is.
A rendőrök a 60 éves orvost és 45 éves asszisztensét tizenhárom-rendbeli védettségi igazolással visszaélés és hétrendbeli vesztegetés elfogadása, a 42 éves közvetítőt pedig kilencrendbeli bűnsegédként elkövetett védettségi igazolással visszaélés és egyrendbeli vesztegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Mindannyian szabadlábon védekeznek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.