Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2011. Augusztus 30. 14:53, kedd | Bulvár
Forrás: STOP

Peller Mariannt minden változás megviseli

Peller Mariannt minden változás megviseli

Külkereskedelmet tanult és közgazdászdiplomája is van. Peller Mariann édesanyja énekesnőként bejárta a világot, nővére, Anna a Budapesti Operettszínház művésznője. Csak édesapja nem szerepel sem színpadon, sem képernyőn.

Mariann életében nagy fordulópont volt A Nagy Duett című műsorban való szereplés: lefogyott, levágatta a haját és más dolgokban is változott.

- Addig is odafigyeltem, mit eszem, és mozogtam is, de akkor a nyolc hét táncpróbái feltették az i-re a pontot. Az utóbbi másfél-két évben annyi minden történt, és a külső változások bennem is változásokhoz vezettek, úgyhogy szerettem volna ennek megfelelően alakítani a külsőmön is. Úgy érzem, ez a haj passzol most hozzám - vélekedik Peller Mariann, aki más változáson is keresztülment.

- El tudom fogadni magam, és ki tudok állni a saját dolgaimért. Aki ismeri a nővéremet meg engem, az tudja, hogy mindketten a bocsánat, hogy élek típusba tartozunk. Az énektanárom azt mondta A Nagy Duettben, a célja a tanításon kívül annak a megértetése velem, hogy nem kell mindenért elnézést kérni. Minden változás megvisel, még a jók is, nemhogy a rosszak. Ha kapok egy nagyszerű lehetőséget, akkor félek, jól teljesítek-e majd. Amikor meg csalódás ér, akkor van némi sírás, de közben már azon gondolkodom, merre tovább. Ilyen "gyerünk tovább emberke" vagyok. Ezt a hozzáállást láttam otthon.

Címkék: peller mariann

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 01. 17:32, hétfő | Bulvár

Elhunyt Kálloy Molnár Péter

A színművész 55 éves volt.

2025. December 01. 07:19, hétfő | Bulvár

Felkapcsolták a fényfüzért az Ország Karácsonyfáján

Az ünnepi gyertyagyújtás szimbólumaként felkapcsolták az Ország Karácsonyfáját díszítő fényfüzért a Kossuth téren vasárnap.

2025. November 29. 09:17, szombat | Bulvár

Magyarország orosz olajcégek érdekeltségeit vásárolhatja meg

2025. November 27. 07:41, csütörtök | Bulvár

Sziget - A főváros tíz évig bérbe adja a Hajógyári Szigetet a fesztivál szervezőinek

A Sziget Szervezőiroda üdvözli a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntését, mely szerint a következő tíz évre bérbe adják a szervezőknek a Hajógyári-sziget érintett részét a fesztivál idejére