Hírek
2013. Október 10. 13:29, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Pénteken kezdődnek az őszi érettségik

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom, valamint a nemzetiségi nyelv vizsgatárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2013/2014-es tanév őszi érettségi időszaka. A jelentkezők - a megfelelő feltételek megléte esetén - ebben a vizsgaidőszakban utoljára élhetnek a hét vizsgafajta mindegyikével, azaz a rendes, az előre hozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével.
Az Oktatási Hivatal csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a matúra október 11. és november 29. között a vizsgaszervezésre kijelölt középiskolákban (és a 20 kormányhivatal szervezésében) 197 vizsgahelyszínen zajlik. A mostani vizsgaidőszakban 19 620-an érettségiznek.
A vizsgák 296 érettségi bizottság közreműködésével zajlanak majd.
Az írásbeli vizsgák október 11-től október 25-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete november 6., vége november 12., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka november 21-29. A diákok ezalatt együttesen több mint 22 900 vizsgát tesznek le. Ebből mintegy 3900 az emelt szintű, 19 ezer pedig középszintű vizsga. Jelezték: az emelt szintű vizsgák száma az elmúlt év őszi vizsgaidőszakához képest mintegy 5 százalékkal nőtt.
A hivatal közleményében kitér arra is, hogy a diákok választása alapján ebben a vizsgaidőszakban - az idegen nyelven letett vizsgatárgyakat (például történelem, matematika, biológia, földrajz, fizika, kémia, informatika valamely idegen nyelven) külön számolva - 107 tárgyból lesz középszintű és 42 tárgyból emelt szintű érettségi vizsga.
A 2011. évi május-júniusi érettségi vizsgaidőszak óta emelt szintű vizsga csak azokból a vizsgatárgyakból tehető, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők - jelezték.
A kommüniké szerint az őszi vizsgaidőszakban az előre hozott érettségi vizsgára jelentkeznek a legtöbben. A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok több mint 11 300 ilyen vizsgát tesznek le idén ősszel, ez az összes vizsga 49 százaléka. Jelentős még a "rendes" érettségi vizsgák száma, több mint háromezer (13 százalék). A javító vizsgák aránya 22 százalék, míg a szintemelő vizsgáké több mint 8 százalék.
Az ismétlő érettségi vizsgák száma a 2012. október-novemberi vizsgaidőszakhoz képest közép- és emelt szinten is némi csökkenést, a kiegészítő érettségi vizsgák száma némi emelkedést mutat.
A vizsgaszervezés a 2005 őszén bevezetett, és azóta eredményesen működő szakmai és biztonsági eljárásrend szerint zökkenőmentesen folyik. A vizsgaszervezéssel kapcsolatos feladatokat a területileg illetékes megyei, fővárosi kormányhivatalok látják el. A vizsgatárgyak köre és az egyes vizsgatárgyak részletes követelményei nem változtak - írták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.