Hírek
2016. Április 03. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Quaestor-ügy - A bíró szerint hiányos a vádirat

A vádirat hiányosságainak pótlására szólította fel a Quaestor-ügyben eljáró bírói tanács a vádat emelő Fővárosi Főügyészséget - közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton az MTI-vel.
A Fővárosi Törvényszék a büntetőperben pénteken megtartott úgynevezett előkészítő ülésén hívta fel a Fővárosi Főügyészséget a vádirat hiányosságainak pótlására a Tarsoly Csaba és társai ellen bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
A vádirat hiányosan tartalmazza a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy azok mely cselekmény bizonyítására szolgálnak - olvasható a törvényszék közleményében.
A törvényszék közölte azt is, hogy a hiánypótlásra 60 napot adott a főügyészségnek. A bíróság csak a vádirat hiányosságainak pótlását követően tudja kitűzni a tárgyalást, megkezdeni a bizonyítási eljárást és meghatározni annak menetét.
A nem nyilvános előkészítő ülés nem elsősorban az adott ügy érdemi kérdéseit vizsgálja, hanem például a tárgyalhatóságával kapcsolatos technikai kérdéseket. A törvény szerint előkészítő ülésnek van helye többek között akkor, ha az ügy különös bonyolultságára figyelemmel a bizonyítás keretének, terjedelmének, a bizonyítás sorrendjének meghatározása érdekében az ügyész, a vádlott és a védő meghallgatása látszik szükségesnek.
A Quaestor-ügy vádirata február 5-én érkezett a Fővárosi Törvényszékre. A kiemelt jelentőségű büntetőügyet a törvényszék soron kívül tárgyalja. A bíróság márciusban határozott az első- és harmadrendű vádlott előzetes letartóztatásának, valamint a másodrendű vádlott házi őrizetének fenntartásáról, ám ezek a döntések még nem jogerősek.
Egy hónapja a törvényszék azt közölte, hogy várhatóan májusban kezdődik a Quaestor-ügy büntetőpere.
A törvényszék akkor adott tájékoztatást az ügy terjedelméről, melyre jellemző, hogy 132 ezer oldalt tesz ki a nyomozati anyag, amelynek része még 104 CD/DVD-lemez és egy 5 terabyte kapacitású külső winchester is. A több mint másfélezer oldalas vádirat ismertetése önmagában is több tárgyalási napot vehet majd igénybe. Azután következhet Tarsoly Csabának, a cégcsoport vezetőjének és tíz vádlott-társának meghallgatása, majd a bizonyítás, amelyben eddig csak az ügyészség 605 tanú meghallgatását indítványozta.
A vádirat szerint az elkövetési érték mintegy 77 milliárd forint. A vádirat 5 vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A Tarsoly Csabát érintő cselekmények száma 753 rendbeli. Az ügyészség az 50 millió forintnál nagyobb kárt szenvedett 232 befektető sérelmére emelt vádat csalás miatt, az ügy sértettjeinek száma összesen csaknem 32 ezer.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.