Hírek
2018. Június 19. 07:07, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Szlovénia beperli Horvátországot
Szlovénia beperli a szomszédos Horvátországot, mert Zágráb egy éve nem hajlandó alkalmazni a nemzetközi döntőbírósági döntést a Pirani-öböl körüli határvita ügyében - jelentette be Miro Cerar szlovén kormányfő hétfőn.
Szlovénia és Horvátország között 1991-ben - miután a két ország kivált Jugoszláviából - tört ki határvita, amely egyebek mellett a Pirani-öböl felügyeletét is magában foglalta. A problémát az okozta, hogy a szlovének csak horvát területi vizeken keresztül tudtak kihajózni az öbölből, ezért a határvonal számukra kedvező módosítását kérték. A horvát fél szerint viszont a határt az öböl felezővonalánál kellett volna meghúzni, így viszont a szlovéneknek továbbra is horvát vizeken kellene áthajózniuk, hogy az öbölből kijussanak a nemzetközi vizekre.
A vita főként a halászokat érinti, mert mindkét ország büntetést ró ki a másik országból érkező halászokra azt állítva, hogy illegálisan lépték át a határt.
Az ügyben eljáró hágai nemzetközi döntőbíróság egy évvel ezelőtt Szlovénia javára döntött Horvátországgal szemben a határvitát illetően, és a testület kimondta, módosítani kell a határokat, hogy a szlovének ne csak horvát területi vizeken keresztül tudjanak kijutni az Adriai-tengerre. A horvát kormányfő már akkor kijelentette, Zágráb nem tekinti kötelező érvényűnek a döntést, és nem áll szándékában eleget tenni az abban foglaltaknak, mert - mint mondta - a horvát parlament már 2015-ben döntött arról, hogy kihátrál a horvát-szlovén határvita döntőbírósági rendezéséből, miután kiszivárgott: Ljubljana feltehetően lobbizott a bíróságon, hogy megszerezze a Pirani-öböl kétharmadát.
Az ügyben azóta sem történt előrelépés, ezért Szlovénia úgy döntött, júliusban eljárást indít Horvátország ellen a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságon.
Ljubljana márciusban azt kérte az Európai Bizottságtól, nyilvánítson véleményt a történtekről, ám Brüsszel hétfőn közölte, nem foglal állást a kérdésben. Miro Cerar ezt követően kijelentette, Ljubljana az Európai Unió Bíróságához fordul, és kormánya csütörtökön megerősíti a döntését. "Nagyon aggaszt az Európai Bizottság hallgatása. Úgy gondolom, hogy ebben az ügyben a politika győzött a joggal szemben" - fogalmazott a szlovén kormányfő.
Szlovénia és Horvátország 2009-ben fordult nemzetközi döntőbírósághoz, a határvita miatt pedig Szlovénia többször is hátráltatta Horvátország európai uniós csatlakozási tárgyalásait. A horvát-szlovén határvitának is szerepe volt abban, hogy Brüsszel módosított bővítési politikáján, és úgy döntött, ezentúl egyetlen ország sem csatlakozhat az Európai Unióhoz mindaddig, míg nem rendezi határvitáit a szomszédaival.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:30, csütörtök | Külföld
Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
2026. Január 14. 07:10, szerda | Külföld
Olyan képet posztolt a Fehér Ház, amin Trump Grönlandot kémleli az ablakból
Provokatív fotómontázst osztott meg a Fehér Ház: a képen Donald Trump az Ovális Iroda egyik ablaka előtt áll, tekintetét egy utólag odaszerkesztett, hatalmas Grönland-térképre szegezve.
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
