Hírek
2012. Február 15. 13:32, szerda |
Belföld
Forrás: mno.hu
Öt éve nincs magyar „film”

Öt évvel ezelőtt ezekben az órákban lett vége a legendás Forte-gyárnak.
Nem csoda, hogy aznap fotósok hada érkezett, hogy képekkel vegyenek búcsút az egykori ipari óriástól, hiszen nemzedékek fényképei készültek a filmjeikre és a fotópapírjaikra. A végnapokban még mindig százötvenen dolgoztak a váci gyárépületben.
Ezekben a percekben lett vége egy legendának Magyarországon – riporterek és rajongók nézhették végig, ahogy utoljára csomagoltak fotópapírt a Forte gyárban. „Csőnadrág és hegyes cipő, így állok Forte filmeken” – írta Bereményi Géza Cseh Tamásnak, a Desiré bottal üti a saját nyomát című daluk szövegében. És egy másikban is, a Krakkói vonatban: „Gondolj a galambokra Krakkó főterén / Fénykép készül Forte filmre, rajta te meg én.” A Forte, úgy tűnik, alap volt. Mint a galambok Krakkó főterén vagy mint a Mambo magnó és a „rock and roll music”.
Persze a Forte nemcsak az ő generációjuknak volt semmivel be nem helyettesíthető fogalom, hanem már a szüleiknek is: a gyárat a Kodak leányvállalataként még 1913-ban kezdték el építeni, a termelés pedig 1922-ben indult meg. A második világháború után a Kodak az akkori Magyar Hitel Banknak adta el a vállalatot. A bank 1947-es államosítása után a cég Forte Fotokémiai Ipar néven vált állami vállalattá, és évtizedekig volt monopolhelyzetben a legtöbb fotótermék értékesítésében.
Ha szegény Bereményi Géza-Desiré már akkor is bottal ütötte a saját nyomát, nem tudni, mit írt volna, ha ismeri a dolgok huszonegyedik századi végkifejletét. A Forte esetében legalábbis biztosan ez a helyzet. Az 1922-től folyamatosan működő gyár, bár megérte még az ezredfordulót, de a száz évet már közel sem. Az utolsó évek folyamatos küszködésben teltek, 2004 végén felszámolási eljárás indult a társaság ellen, amely időközben 800 millió forintos adósságot halmozott fel. 2005-ben még egyszer nekifutottak, de újra csak veszteséget termelt a nagy múltú üzem.
A Forte az idén ünnepelné a kilencvenedik születésnapját, és most van az ötéves évfordulója annak, hogy 2007. február 14-én, szerdán utolsó alkalommal dolgozott az akkorra már sok leépítést megélt gyár maradék százötven alkalmazottja.
Meglepően sokan jöttek el akkor, hogy elbúcsúzzanak a Forte márkától. Nemcsak az amatőr rajongók, hanem a fotósok is, és – csekély vigaszként – nagyon szép-szomorú sorozatok születtek ezen a napsütéses februári napon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.