Hírek
2011. November 10. 14:14, csütörtök |
Külföld
Forrás: Orientpress.hu
Török földrengés: hét halott, száz eltűnt

Ismét rengett a föld Kelet-Törökországban, ahol három hete 600 ember vesztett életét egy 7,2-es erősségű földrengéskor.
Ezúttal legalább heten haltak meg, száz embert pedig keresnek, miután az összeomlott házak maguk alá temették a korábbi romok eltakarításán dolgozó munkásokat is.
Száz embert keresnek a romok alatt a kelet-törökországi Van településen, ahol szerda este újra rengett a föld, alig három héttel a 600 halálos áldozatot követelő 7,2-es erősségű földrengés után. A most mért 5,6-os rengés nyomán legalább heten meghaltak a pusztításban, amelynek során 25 ház összedőlt, köztük egy hatszintes szálloda – írja a Népszabadság online a BBC-re hivatkozva. Utóbbiban jelentős számban újságírók és azok a munkások tartózkodtak, akik a korábbi tragédia során keletkezett romok eltakarításán dolgoztak. A térségben – ahol már fagyos éjszakákkal beköszöntött a tél – jelenleg is ezrek laknak sátorban, miután három hete elvesztették otthonaikat.
Az újabb romok alól 23 embert sikerült kimenekíteni, a kutatások főként a szállónál folynak, hiszen itt tartózkodott a legtöbb ember, emellett még két épület romjai alatt lehetnek túlélők és áldozatok, miután a többi ház a korábbi tragédia miatt már üresen állt. A hírek szerint többen sms-t küldtek telefonjaikról a romok alól.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.