Hírek
2014. Augusztus 29. 17:20, péntek |
Belföld
Forrás: Kello/InfoVáros
Új rendezvényt indított útjára a KELLO

Tanév kezdet könnyítő nyílt napot rendezett szülőknek és a pedagógusoknak a Könyvtárellátó ma Budapesten. Az eseményen a Kello vezetője hangsúlyozta, a minőségi oktatás záloga a korszerű tanszer, taneszköz ellátás.
Arany László Tamás, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) ügyvezető igazgatója előadásával, kezdetét vette a KELLO két napos, ingyenes nyílt napja.
Az ügyvezető megnyitóbeszédében kiemelte, hogy e rendezvény célja hagyományteremtő. A társaság a jövőben évről évre szeretné meghívni a szülőket és a pedagógusokat erre a kvázi „tanév kezdet könnyítő rendezvényre”. Hiszen a vásárral egybekötött két napos eseményen számos kedvezménnyel, széles tanszer és taneszköz kínálattal várják az érdeklődőket, így helyszínen beszerezhető minden, ami a tanévkezdéshez kell. Hangsúlyozta, hogy a KELLO fontosnak tartja, hogy teljes körűen tudja segíteni a pedagógusok munkáját. „Ugyanis a minőségi oktatás záloga a korszerű tanszer, taneszköz ellátás.” – mondta.
Az ügyvezető beszélt a KELLO több évtizedes múltjáról.
Az 1991-ben, a könyvtárak színvonalas kiszolgálására, az olvasáskultúra fejlesztésére alapított cég,a 2013/2014-es tanévtől bevezetett állami tankönyvforgalmazás új rendszerének eredményéül,- egyedüli állami könyvforgalmazó nonprofit jelleggel - az országos tankönyvellátását is ellátja.„A visszajelzések nagyon pozitívak az egyszerűbb, egycsatornás rendszerrel kapcsolatban” – fejtette ki Arany László Tamás.
Idén ősszel már elmondható lesz, hogy az országban két intézményt is teljes körűen a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szerelt fel taneszközökkel, a padoktól, a tornatermeken át a könyvtárig. Az egyik ilyen iskola Törökbálinton található, a másik, amely ősszel készül el pedig Szigetszentmiklóson. Kitért arra is, hogy együttműködésben az NKA-val két sikeres programban is részt vesz (Márai-program, Könyvtárfejlesztési-program) a KELLO.
„Ez az új arculat azt üzeni, hogy ez már más, ez már több, ez már sokkal-sokkal több, mint ami korábban volt” – emelte ki az igazgató. Hozzátette, hogy „Fontos az, amivel találkozik a felhasználó, így már ezzel az arculattal fogadjuk az érdeklődőket a KELLO-Infopontokban. Ezt láthatják a webshop felületére látogatók, illetve az új informatikai rendszert használó iskolák, de hamarosan a könyvtárak is.” – mondta az arculatváltás kapcsán.Ehhez kapcsolódva felhívta a figyelmet a Könyvkultúra online magazinra, illetve a társaság facebook oldalára is.
A megnyitó alkalmával az ügyvezető igazgatóbejelentette, hogy megújul a Kódex könyvkereskedés. Az új arculatnak megfelelően, immáron barátságosabb, nyitottabb, korszerűbb környezetet biztosítva a vásárlóknak.Hangsúlyozta az ezévtől már országosan elérhető KELLO-Infopontok fontosságát, mely összes megyeszékhelyen megtalálható, s melynek budapesti irodája Kódex Könyvkereskedésben található. Felhívta a figyelmet arra, hogy véleménye szerint azzal, hogy személyes kapcsolatot biztosítanak a szülők számára, sokkal gördülékenyebben működhet a kiszolgálás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.