Városlista
2025. április 14, hétfő - Tibor

Hírek

2020. Február 05. 18:00, szerda | Bulvár
Forrás: mti

Utat tört A Dal

Utat tört A Dal

A Dal utat tört magának, immár hangsúlyos helyet foglal el a zenei műsorok között, holott ezek alapvetően a kereskedelmi televíziózás sajátjai - mondta Apáti Bence, A Dal 2020 zsűritagja az MTI-nek.

A Dal 2020 showműsor szombat este folytatódik a Duna Televízióban és a Duna World csatornán a második válogatóval, amelyben újabb tíz produkció mutatkozik be.

"Rendkívül megtisztelő feladat A Dalban zsűrizni, nagyon szeretem, ugyanakkor nem könnyű, hiszen fél percben kell informatívnak, viccesnek, kritikusnak, hozzáértőnek lenni" - fogalmazott a táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója.

Apáti Bence idén először vesz részt A Dal zsűrijében. Mint az MTI-nek elmondta, az első válogató műsorban azt tapasztalta, a versenyzők összességében nagyon komolyan készülnek, még a rutintalanabb előadók is számos ötlettel állnak elő, az élő adásban pedig már kész produkcióval állnak ki.

Mint a zsűritag kifejtette, gyerekkorától nagyon szereti a zenét, ikertestvére, Apáti Ádám zenész lett, Ferenczi Györggyel és az 1ső Pesti Rackákkal, valamint a Louisiana Double-ban játszik.

Apáti Bence szerint arra mindenképpen vigyáznia kell a versenyzőknek A Dalban, hogy a rádióban slágergyanús szám profi élő előadásához rengeteg gyakorlás szükséges, az énekhang nem csúszkálhat. Hozzátette: bár a dalszövegeket tekintve idén jó a felhozatal, nagyon fontos, hogy azok nyelvi botlásoktól, rossz rímektől mentesek legyenek.

"Gyönyörű nyelv a magyar, jól tudjuk, hogy maradandót is lehet alkotni vele, még akkor is, ha nyilvánvaló: egy énekes vagy egy rockcsapat dalszövegét nem lehet összehasonlítani egy költeménnyel vagy egy kiváló író tehetségével. Viszont a dalszövegre is hasonló nyelvtani szabályok vonatkoznak, mint a versre" - szögezte le Apáti Bence.

A Dal 2020 élő adásait február 1-től szombat esténként 19.35-től, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízió és a Duna World műsorán. A március 7-i döntőben derül ki, melyik lesz az év magyar slágere. A négytagú zsűriben Apáti Bence mellett Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző és Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere foglal helyet. Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét, így aktív részesei lesznek a dalválasztási folyamatnak.

A Dal 2020 műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd.

Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján - www.mediaklikk.hu/adal -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

Címkék: A dal, a dal 2020, Dal

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár

Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden

Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár

Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését

Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.

2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár

A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget

A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.

2025. Április 10. 07:12, csütörtök | Bulvár

Április végén rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig fesztivált Veszprémben

Április 24. és 27. között rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Veszprémben.