Hírek
2016. Március 31. 08:41, csütörtök |
Helyi
Forrás: Baja.hu
Vakcinázás miatt, ebzárlat és legeltetési tilalom!

Április 2-16. között zajlik hazánkban a rókák tavaszi, veszettség elleni orális vakcinázása. (Megyénkben április 2-6-ig volt). A kampány célja, hogy a vadon élő rókák minél nagyobb arányban védetté váljanak a betegséggel szemben.
A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák. Zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség, humán megbetegedés azonban 1994 óta nem történt hazánkban. Köszönhetően többek közt annak, hogy az állategészségügyi hatóság ’92 óta rendszeresen, évente két alkalommal megszervezi a rókák vakcinázását.
A vakcinázott területeken piros színű plakátok tájékoztatják a lakosságot az immunizációs kampányról. A csalétkeket kisrepülőgépekről szórják ki – lakott területek kivételével – az ország területének mintegy kétharmadán. A repülőgép személyzete a csalik kiszórását lakott területen kívül is szünetelteti, ha a repülési útvonalon kirándulókat, mezőgazdasági munkát végző embereket látnak.
A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található az oltóanyag. A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes, azonban elfogyasztása veszettség elleni védettséget sem alakít ki ezekben a fajokban. Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot, az érintett területeken a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig ebzárlat és legeltetési tilalom lép érvénybe.
A több mint 600 millió forintba kerülő magyarországi program az Európai Unió támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság célkitűzése, hogy 2020-ra valamennyi tagállamban felszámolják a betegséget. A mentesség elérésében, valamint közegészségügyi szempontból is kiemelt szerepe van a kutyák évenkénti kötelező veszettség elleni védőoltásának, emellett javasolt a nem kizárólag lakásban tartott (kijáró) macskák megelőző veszettség oltása is
Forrás: Baja.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 18. 09:52, péntek | Kék hírek
Elhunyt Varga Ákos motorversenyző
Közlekedési balesetben elhunyt Varga Ákos, az első magyar motorversenyző, aki teljesítette a Dakar-ralit.
2025. Április 18. 09:52, péntek | Életmód
Ferenc pápa egy római börtön rabjaival találkozott nagycsütörtök délután
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott.
2025. Április 18. 09:49, péntek | Életmód
MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján
A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.