Hírek
2021. Július 17. 12:08, szombat |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Végre itt a nyár! Balatonfüreden vakációzott a Cozombolis házaspár

Eljött a nyár, amit minden kikapcsolódásra vágyó ember már nagyon várt, amikor végre lehetőség van kiszakadni a stresszes munkából és fejest ugrani a szabadságba.
A Cozombolis házaspár is úgy döntött, hogy ideje egy kis kikapcsolódásnak és a hétvégét a balatonfüredi Akadémia Hotel****-ben aktív pihenéssel töltötte. Rövid vakációjuk alatt igénybe vették a szálloda szolgáltatásait, megkóstolták az étterem ételkülönlegességeit, sőt mi több, futballoztak, szaunáztak, úsztak, és kerékpárnyeregbe is pattantak.
,,Eljöttünk a csodálatos Balatonfüredre drága feleségemmel, azon belül is a fantasztikus Akadémia Sporthotelt látogattuk meg. Ahol lehetőséget kaptunk letesztelni a szállodát. Tudni kell egyébként, hogy mivel kicsi lányunk van sok szabadidőnk egymásra nem igazán jut, nagyon örültünk ennek a felkérésnek.”
,,Mivel nagyon szeretjük a jó kávékat, rögtön le is teszteltük a szállodát, hogy milyen a kínálat egy csodálatos latte-t kaptunk, amit el is fogyasztottunk a szálloda lobbyjában. Mindenekelőtt… …egy welcome drinkkel kedveskedtek nekünk, két nagyon finom pezsgőt fogyasztottunk el.”
,,A recepción minden fontos információt megkaptunk a szállodáról, hol van a fürdő, hol vannak a szobák és milyen fakultatív programok vannak.”
,,Az első utunk a fantasztikus tetőteraszra vezetett, ahol csodálatos a panoráma a Balatonra, nagyon élveztük mivel mi egyébként sportkedvelők vagyunk,… …ezért a Prémium Médiaválogatott szerelését kaptuk magunkra mivel mi rendszeresen együtt futballozunk.”
,,A szálloda szolgáltatásai közé tartozik a kerékpár bérlés, mi éltünk is ezzel a lehetőséggel, nyeregbe pattantunk és tekertünk is a környéken. Természetesen megnéztük a híres balatonfüredi partot.”
,,Meglátogattuk a szálloda éttermét, ahol egy nagyon finom ebédet fogyasztottunk el, annyit tudni kell a feleségem glutén -és laktóz érzékeny, de a szakácsok ezt is megoldották.”
,,A délutáni szieszta után meglátogattuk az uszodát, ami a hoteltől két három lépésnyire található. Kipróbáltuk a finn szaunát, gőzfürdőt, infra szaunát és természetesen a pezsgőfürdőt is. Utána pedig a nagymedencében volt egy kis életmentés, de hát az nekem annyira nem esett nehezemre, majdnem sikerült a feleségemet megmentenem.”
,,Összességében az Akadémia Sporthotel egy nagyszerű hely, biztos, hogy fogunk még jönni. Baromi jó hangulata van, nagyon felszabadultam éreztem magam, az ételek fantasztikusak voltak, a szobák tökéletesek. Nagyon jól éreztük magunkat, most igaz, hogy kettesben jöttem a feleségemmel, ami nagyon, nagyon jó, viszont legközelebb a családot is elhozzuk. Mindenkinek csak ajánlani tudom.”
Cozombolis Leonidász Péter zenész így foglalta össze a hotelben tett látogatását, ahol fantasztikusan érezte magát gyönyörű feleségével, Grétával, és ahová hamarosan visszatérnek, de már nem kettesben, hanem a kis családjukkal együtt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:46, kedd | Bulvár
Söréttel lőttek meg ismeretlen elkövetők egy kerecsensólymot a Hortobágyon
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Bulvár
Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását
2025. Július 27. 09:06, vasárnap | Bulvár
Elsőbálozó lányok lettek a 200. balatonfüredi Anna-bál szépei
A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett, mindhárman elsőbálozók.
2025. Július 26. 10:05, szombat | Bulvár
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.