Hírek
2014. Június 30. 17:12, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Végső búcsút vettek Grosics Gyulától

Hétfőn vettek végső búcsút Grosics Gyulától, az Aranycsapat legendás kapusától, aki június 13-án, nyolcvannyolc évesen hunyt el.
A fővárosi Szent István-bazilikában tartott búcsúztatáson egy szál virággal rótta le kegyeletét - többek között - Orbán Viktor miniszterelnök.
A búcsúztatáson beszédet mondott Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen még élő tagja, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) képviseletében Berzi Sándor alelnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nevében Borkai Zsolt elnök, valamint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.
"A Földön egy csillaggal kevesebb, az égben eggyel több" - méltatta jó barátját Buzánszky Jenő, aki kiemelte, a hálóőr egész életét a futballnak szentelte.
Borkai Zsolt többek között Grosics Gyula emberszeretetét emelte ki, és azt, hogy "életre szóló élményeket kaptunk tőle", a kapus példát mutatott a mai fiataloknak. A MOB vezetője egyúttal tolmácsolta Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke neki címzett levelét, amelyben a német sportdiplomata részvétnyilvánításában minden idők egyik legnagyobb kapusának nevezte Grosicsot.
"A hétköznapokon is bajnok maradt" - jelentette ki Balog Zoltán, aki úgy fogalmazott: "Eddig ő szolgálta a hazát, most rajtunk a sor, hogy méltóképpen megőrizzük a nevét".
A ceremónia zárásaként Kiss-Rigó László megyés püspök vezette a temetési szertartást, amely után szűk családi körben, a Szent István-bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra Grosics Gyulát.
A Fekete Párducnak becézett kapus emlékének tisztelegve déltől több százan rótták le kegyeletüket a koporsónál, a bazilika előtt az érdeklődők óriáskivetítőn is nyomon követhették a szertartást. Több volt válogatott futballista, politikus és közéleti személyiség vett végső búcsút Grosicstól, így többek között Göröcs János, Nyilasi Tibor, Mészöly Kálmán, Simicskó István sportért felelős államtitkár, illetve Demjén Ferenc énekes.
Grosics Gyula emlékére kedden gyászmisét tartanak a Szent István-bazilikában.
Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett. Ő védte a válogatott kapuját az angolok elleni legendás 6-3-as londoni győzelem alkalmával.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.